A parizsi allomason, meg egy kicsit szomorkasan felpattantunk a Lourdes-ba tarto TGV-re, ami olyan iszonyatos sebesseggel szaguldott, hogy meg a fulunk is bedugult. 72 euro volt ra a helyjegy amivel letudunk ulni, ha van ures hely.. nem volt.
Egy laza hat ora, es hip-hop, mar a varazslatos hangulatu Lourdes-ban varjuk az Atya vezette magyar csapatot, Marcival az elen, akik tudomasunkra hoztak, hogy Dzsenni jovoltabol mar a radioba is bekerultunk.
Miutan egybeolvadt a ket csapat, elfoglaltuk a szallashelyunket, es megkezdtuk a Eurotrip kempinges szakaszat. A kozos vacsora utan hullafaradtan nekiestunk a polifoamjainknak, hogy kipihenjuk az elozo ejszzakat.
A kovetkezo napon mint zarandokok vegigjartuk a varost, vegiggkovettuk, a varos szentjenek, Bernadette eletutjanak fobb allomasait, mindezt egy folyo vajta szuk kis volgyben, aminek szuper volt a panoramaja.
Este egy kis kozos iszogatas utan, beneztunk meg a varosba, es ki egyedul, kik tobben, fedeztek fel a varos meg ismeretlen reszeit. Eszrevehettuk hogy Lourdes igazi nemzetkozi kisvaros, hiszen szinte minden naciobol szereztunk pajtasokat az este folyaman.
Lourdes-ban a maradek ido testi es lelki feltoltodessel telt.
Nagyon jo volt meg este kicsit beszelgetni az otthoniakkal, es talan a rovid kis sztorizgatasok kozben ebredtunk ra igazan, hogy mennyire elkepeszto jo dologban van reszunk.
Reggel koran felkeltunk, majd cuccainkat es egy-ket zsakmanyt osszeszedve a vonatokat elore lecsekkolva megindultunk a Eurotrip egyik legjobban vart allomasa fele: Barcelonaba.
Tanulsag: Ha a torolkozodbe bele van himezve a neved es eszmeletlen jol nezel ki, akkor veletlenul se hagyd kint szaradni estere, mert masnapra nem lesz meg... az biztos
2010. július 22., csütörtök
2010. július 19., hétfő
Dunkerque-Paris / Epic Fail!
Miutan kiertunk Hollandia koronavarosanak a vasutallomasara, az informacios ficko tudomasunkra hozta, hogy Haaganak koze nincsen a Parizsba tarto vonatokhoz. Atutaztunk Rotterdamba, ahol kozoltek velunk hogy aznap mar egy darab vonat nem indul Parizsba, menjunk el Lille-ig, maradjunk ott, reggel induljunk tovabb.
Lille-be erkezve este 10 re felpillantottunk a tablara, megtalaltuk az aznapi utolso kimeno vonatot: Dunkerque. Kiderult hogy egy busz, es indulas elott 10 perccel a buszsofor szlogen"Lets go to Dunkerque guys! Its for free!". Gondoltuk mekkora otlet lezuzunk Dunkerquebe, nyugizunk a tengerparton, reggel megyunk Parizsba, zura lesz.... hat ném!
Hajnali 1-re erkeztunk meg, ekkorra Marknak tele folyt a taskaja a finom Palmolive tusfurdovel. Uresek az utcak, rohadt hideg van. A buszos csavo szerint a part kb 10 kilometerre van.
hopika...
Mi ezt nem hittuk el. Tovabbi segitseket kerve a helyiektol nagy nehezen rabukkantunk a 2 meter szeles betonstrandra, ahol amikor eppen lecuccoltunk volna, mikor felfigyeltunk, egy felenk tarto hatalmas sotet ember tomegre (banditak). Bar ok is nagyon megijedtek tolunk, okos enged alapon mi hagytuk el a teruletet.
3 kor meg arra a kerdesunkre, hogy lehet e ennel rosszabb elkezdett esni... kosz Dunkerque!
Az elso vonattal elindultunk Parizsba: Ujvonat-ebreszto-vegallomas-ujvonat-ebreszto-vegallomas-ujvonat-ebreszto-Parizs.
Elmondhatjuk magunkrol, hogy lattuk a Notre Dame-ot, voltunk az Eiffel toronynal es metroztunk kettot, mindezt az osszes cuccal, ket ora alatt, Dunkerque-i hangulatban, mivel aznap mindenkeppen el kellett hogy kapjuk a Lourdes-ba tarto TGV-t.
Bar eleg nagy szivfajdalom volt, hogy pont Parizs volt az elso ami kimaradt a tervezett allomasok kozul, megbeszeltuk, hogy egyszer meg kozosen meghoditjuk, ahogy kell!
Tanulsag: Epic Fail egy Eurotrippen nem adja!

2010. július 17., szombat
Amsterdam / Olyan mint Melykut, csak nagyobb
Julius 9-en delutan 3-kor a 4 sargahaju magyar zenesz sracnak eppenhogy sikerult elkapni a Hamburg-Osnabruck gyorsvonatot. Egy igazi, regiszabasu otvar nemet jarat, ahol 40 fokban, a csomagjainkon ulve kellemesen toltottuk el az utunkat ( miutan Brezo atvette a polojat...).
Az Amszterdamba tarto csatla csatlakozas kesett egy masfel orat (just like home), de utana kigyonyorkodhettuk magunkat, a lenyugozo holland tajban, ami "olyan mint Melykut csak nagyobb" :D.
A Wassenaarba tarto aranyos kis 2 emeletes helyi vonaton meg lespanoltunk egy "magyar hazasparral", es a tengerparti kisvaros vasutallomasan mar mosolyogva vart minket holland baratunk Leo bacsi, hintojaval (Renault Megane kombi whatup). Meg aznap este gyorsan kipipaltuk az eszaki tengerpartot, ami meg mindig olyan eszmeletlenul jol nez ki, mint ahogy arra Andris kisgyermek korabol emlekezett.
A szallasunk Wassenaarban, egy tipikus holland kis hazban volt, egy nagyon aranyos holland-magyar hazasparnal (Leo bacsi es Ani neni).Mindenben a segitsegunkre voltak: eleg kaja, meleg agy, tiszta ruha, hajnyiras, es barmi, amire szuksegunk volt.
Masnap setaltunk egyet Delft-ben, kulturalodtunk egy kicsit a hires porcelangyarban, rakostoltunk egy kis nyers heringre, ami mindenkinek csuszott, foleg Marknak, o tobbszor is kert...nem, es beszereztuk a kellekeket holnapra.
Szigoruan delutan harom utan strand, a Eurotrip elso homokos tengerpartjan, immaron harom szoke es egy kopasz. Kitalaltunk egy uj jatekot, amiben a Mate es Andris paros a tagadhatatlan testi adottsagaiknak koszonhetoen eszmeletlenul bedaralta a Mark Gergo duot (5-2). :)
Este bronzmeccs egy-ket sor egy kis net... alvas.
Masnap reggel kaja utan megkezdtuk a keszulodest az esti finalera, kora delutan tetotol tapig narancssargan mar rajtaultunk az Amszterdami jaraton.
Mar a vonaton is fergeteges volt a hangulat, ami ahogy telt az ido ugy fokozodott. Elvegeztuk magunkon az utolso simitasokat: narancssarga haj (meg Andris kopasz buksijat is) narancs-zaszloba oltozes, majd sorokkel megpakolva a museumok tere fele (Amszterdam fotere) vettuk az iranyt.
Utkozben percenkent allitottak le, hogy fenykepezkedjenek velunk.
Kierve a terre immar egy kisebb tarsasag voltunk, es valami olyan elkepeszto latvany fogadot minket, hogy kis hijan osszecsinaltuk magunkat, de komoloyan.
300 000 ember, 6 kivetito, helikopterbol szorjak a narancssarga gerberakot, ingyen sorok, mindent elsopro hangulat, mar 2 oraval a meccs elott iszonyatos hangerovel az "I Got a Feeling"-re vereti mindenki ahogy tanitottuk (es a negy narancssarga magyar a kozepen).
A meccset, bar mar a kezdo seipszo elott elhagytuk a bazist, megis egyutt izgultunk a sokszazazres holland tomeggel, es a donto vegere valami csoda folytan talalkoztunk a kijaratnal.
Buslakodva bar, de korbeneztunk meg egy kicsit Amszterdamban. Ugyan a holland gyozelem utanra szervezett fesztival elmaradt, megis akkora elmeny volt a donto, ami semmi mashoz nem hasonlithato, es amire meg nagyon sokaig emlekezni fogunk.
Koran reggel Leo bacsi segitsegevel hazajutottunk. A delelotti pihenest kovetoen, meg indulas elott Brezot is megkopaszitottuk, majd kivittek minket a Haagai allomasra, es vartunk, hiszen "a parizsi vonat ott is megall"...
Tanulsag: Ha valaki azt mondja, hogy "azok ott a parizsi sinek", akkor azert elotte meg csekkold le!

2010. július 12., hétfő
Kiel / azok a bizonyos Olyan otletek
Vannak azok az otletek, amiket a kitalalasuk pillanataban minden jelenlevo elkepesztoen jonak talal, aztan miutan megvalosul napokig szidjak magukat, hogy a manoba jutott ekkora marhasag az eszukbe.
Pragabol Hamburgig az eddigi legszebb vonatutban volt reszunk, hegyeken, volgyeken at, patakokkal tarkitva. Meglogattuk a labunkat Berlinben is, majd Hamburgban atszalltunk egy Kiel fele tarto emeletes jaratra. Azert erre esett a valasztas, mert Gergo fiatalkent tobb evig elt itt, szamos eletre szolo elmenyt szerzett eme kis tengerparti varosban.
Kielbe megerkezve egy embert sem talaltunk az utcan, mert mindenki a nemet-spanyol meccset nezte, amirol meg a vonaton is 10 percenkent tajekoztatott minket a masiniszta.
Egy laza seta utan (40 perc, minden cuccal, nice) elfoglaltuk szallasunkat Gergo regi kajak-csapata klubhelysegenek konditermeben (for free).
Este vegigmentunk Nemetorszag elso setaloutcajan (kb 5 karasz hosszu), osztozva a nemetek banataban. Tizenegykor meg vilagosban, hulla faradtan pippantottunk egy sort a molon, aztan nyugovora tertunk. Hajnal ketto tajt Andris hangoskodott egy kicsit... nagyon. Meg lampafenyben aludt el, es olyan sotet volt a hely, hogy azt hitte megvakult szegenyke :D.
Pragaban, egy sorozesnel kitalaltuk , mekkora otlet lenne hajat festeni. Bar volt aki kezdetben nem volt annyira lelkes, a csapat erejevel sikerult megtorni. Az is jo otletnek tunt, hogy Pragaban vesszuk meg a narancssarga (mert ugye juli11 Amszterdam... whatup!) hajfesteket , mert ott pont volt egy olcso fajta, ami egesz jol nezett ki a kepen :D. Igy a reggeli Balti-tengerben valo furdozes utan (pipa), neki is lattunk.
Negy oran keresztul igyekeztunk elerni a vart hajszint, de sajnos delutan a varosban mar 4 citromsarga haju hulyegyereket mosolyogtak meg az utcan. Jartunk-keltunk a nyugodt kis Kielben, ettunk-ittunk ezt-azt. Elhagytuk a fenykepezogepet, aztan megtalaltuk. Szoval gyorsan elment a nap.
Este talalkoztunk Gergo regi osztalytarsaival, es miutan a sokadik hajmosasra se jott ki a citromsarga haj, egy magyar bandanak adtuk ki magunkat, akiknek az Its Okay to be gay cimu szamukat mar jatsza a radio :DDD. Bar osszessegeben ez se javitott sokat az imidzsen.
Masnap reggel az oceanjarok mellett elsetalva vettunk bucsut a varostol, majd miutan szetneztunk Hamburgban, immaron kipihenten: Irany Amszterdam!
Tanulsag: hajfesteket Pragaban cseh hasznalati utmutotoval, csak azert mert olcsobb ne vegyel, es a hajadat pedig amugy se fessed be... hulyegyerek :D

2010. július 11., vasárnap
Praha / you wanna take a seat? Its for free :D
A 8 oras vonatut meglehetosen kellemesen es viszonylag gyorsan eltelt. Szomoruan, de vegul bucsut vettunk az ujonnan szerzett vietnami pajtasainktol. A vonatrol leszallva, egy rovid utbaigazitast kovetoen, mar a belvarosi szallasunkat elvezhettuk. Egy hat agyas szobaba voltunk elszallasolva, egy Daan nevu holland sraccal, akivel making friendship volt az elso perctol fogva, illetve egy angol taggal, aki korulbelul egy eve rugott be, es azota szinten tart... oke
Este meg mentunk egy kort a belvarosban, megneztuk a kivilagitott varat, es tettunk egy setat a Karoly-hidon. Gyonyorkodtunk az ejszakai fenyekben, majd miutan egy rovid vita utan eldontottuk, hogy ez bizony nem a Duna, hanem a Moldva, leultunk a partra es megkostoltuk cseh barataink nemzeti italat.
Kozep-europa legnagyobb szorakozohelyen fejeztuk be az estet, ami Mark szerint feler egy muzeum meglatogatasaval. Brezo a motozas kozben elhintette a meg Krakkoban megtanult no touchy-touchy slager szoveget, ami akkora sikert aratott, hogy nem csak a harom sorral mogottunk levok, de meg a biztonsagi orok is rohogtek.
Masnap (kedd) reggelire csinaltunk egy jokora adag spagettit, amit masfel napon keresztul ettunk ugy, hogy meg a hazigazdakat is megvendegeltuk (want some spagetti, its for free? :D)
Krakkoban lattuk a tuzet okado sarkanyt, Pragaban pedig azt aki megolte.
Setaltunk a Hradzsin falai kozott, es az aranymuvesek utcajaban.
A Hollandia-Uruguay VB elodontot Praga foteren neztuk, tobb ezer holland drukker kozott. A holland gyozelem mamoraban megegyeztunk, hogy az amszterdami donton narancsszinu hajjal viritunk majd.
A meccs utan szereztunk negy szeket for free... Az ejszaka folyaman pedig a braziloktol kezdve, az ausztralokon es a svajciakon keresztul a franciakig szamos eletreszolo baratsagra tettunk szert. :D
Masnap reggel me'g tettunk egy setat a folyo parton, fenykepezkedtunk ezzel-azzal, majd a fel egyes vonattal Hamburgon keresztul, Kiel fele vettuk az iranyt.
Tanulsag: Money is just paper man... memories are priceless! :D

2010. július 10., szombat
Krakow/no touchy-touchy
Krakkoba erve megoldodott a jegyproblema (nagyon nem erdekelt senkit), es egy rovidebb setat kovetoen megerkeztunk a szallasunkra, ami Krakko sziveben volt es mellesleg ingyen. Ezuton is szeretnenk megkoszonni Irenke neninek a segitseget, a hazigazdak nagyon rendesek voltak
Egy kis tusi (...oke) es alvas utan csinaltunk egy undoritoan rossz kavet es mar Krakko macskakoves utcait rottuk. Vegyultunk a neppel, egy jo 5 oran keresztul varost neztunk, es talalkoztunk a Beer-Mannel akitol kaptunk negy sort baratiba. Napoztunk egy felorat es rapihentunk az esti mulatsagra... Soti nyerte az estet, Andris 6-ost dobott. Brezo leforditotta, hogy van angolul a "baratiba": For Free :) Mark meg...oke
Masnap reggel 8 mise, Brezo Soti "mi SE..."
Turistak voltunk egesz nap. Ittunk mez-sort. Ajanlottak nekunk egy ettermet: "Taco Belle, very good and very expensive restaurant" szoval ide el is mentunk... nem :D.
Bar az ejszakai varosnezesen tobb szorakozohelyet is javasoltak, megis visszamentunk a szallasra, mert tartottuk az egy party/hely szabalyunkat... utoljara :DD
Masnap reggel nyugodtan elindultunk az allomasra, csak rajottunk, hogy futni kene. Sipszora el is ertuk a vonatot, ezzel Krakkot pipalhattuk.
Egy gyonyoru varos, rengeteg latnivalo, a var egesz egyszeruen csodalatos es akar gyalog is egyszeruen bejarhato. Nagy izgalommal vartuk a kovetkezo allomasunkat: Pragat.
Tanulsag: ha a lany masnap ferjhez megy, akkor "no touchy-touchy" :D

2010. július 4., vasárnap
Elindultunk..
Hosszas szervezkedes utan (..nem:D) vegul csak nekiindultunk, hogy bevegyuk Europat. Bar szerdan meg erosen agyaltunk rajta, hogy rahagyjuk ( -Cso hallod holnap megyunk? - Hallod nem vagom), vegiggondoltuk, es arra jutottunk, hogy vegulis della van, kedv is, eszmeletlen jo arcok vagyunk, es hihetetlen jol nezunk ki, igy nagy hiba lenne kihagyni egy ekkora bulit, ha mar igy beleeltuk magunkat.
Csutortokon beszerereztuk a meg hianyzo dolgokat, penteken osszeszedtuk magunkat, meg Brezot is Pesten, es feloraval a vonat indulas elott mar a keletibe voltunk, ahol nem nagy meglepetesre kiderult, hogy nem jo a jegyunk. Rovid telefonalgatas utan a Mav igazgatojatol azt a tanacsot kaptuk, hogy ha cink lenne a kalauzzal , adjuk a hulye magyart, es mosolyogjunk szepen mint aki egyaltalan nem vagja. Megbeszeltuk, hogy ha emiatt angol nyelvu kommunikaciora kerulne sor, akkor azt Markra bizzuk, mert o az egyetlen aki nem beszel angolul :) . Ha minden kotel szakadt volna, akkor Szob-parti...
A kocsinak nagyon megorultunk es tok kenyelmes volt benne aludni (...nem)
Pozsonyba meglogattuk a labunkat, ugyhogy Szlovakia pipa :)
Az uton kijatszottuk a Kaosz Makaot (32 huzas), majd ejfel korul lefekudtunk, es regel hatig mindenki ugy tett mintha aludna, majd reggel hetre erkeztunk Krakkoba, igy hivatalosan is megkezdtuk a 2010-es Eurotrippet...
Tanulsag: 1 liter viz 4 emberre 11 ora utazasra nem eleg... :D

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)